Az Amerikai Munkaügyi Minisztérium nyilvánosságra hozott július havi munkaügyi adatai a vártnál gyengébbek lettek, ami nem jelenti azt, hogy az eredmények magukban nem kiemelkedőek. A jelenlegi adatok elemzése során a szokásosnál nagyobb figyelmet és szerepet tulajdonítunk az órabérek alakulásának. Természetesen a munkahelyek adatainak alakulása ezáltal nem kap kisebb figyelmet.

Az NFP (Non-Farm Payroll) júliusi eredményei azt mutatják, hogy a munkanélküli ráta 157 000-el emelkedett a júniusi – egyedülálló – 248 000-es adattal szemben. Magunk részéről egy 200 000-es körüli eredményre vártunk, és reméltük, hogy a június havi – 0.1%-os órabérek adatokhoz viszonyítva jobb adatokkal találkozunk. Nos a munkabérek változtak, a jelenlegi eredmény 0.3%-os emelkedést mutatnak. A foglalkoztatottak számának növekedését a magánszektorban foglalkozatattak száma vezette ismét, már a második hónapja, 59 000 új munkahellyel. A legnagyobb érvágás az államilag foglalkoztatottakat érintette, ahol 20.000 emberrel kevesebb állampolgár lett szerződtetve. Ez az adat természetes, hiszen az oktatásban jelenleg szünet van, az iskolai dolgozók száma véleményünk szerint a következő riport alkalmával már pozitívabb eredményt fog mutatni.

A szolgáltatásban elhelyezkedő dolgozók száma december óta a leggyengébb eredményt mutatja, tisztán látszik, hogy a Toys’R’Us mekkora szerepet játszott az amerikai munkapiacon. Az átlagos heti munkaórák száma 34.6-ról 34.5-re módosult.


Itt a lehetőség, hogy megtekintse a gtc.news akadémia oldalát, ahol hasznos anyagokat találhat a kereskedéshez, illetve a MetaTrader használatához! Ne hagyja ki, kattintson!