Vérvörösen izzó hétfő

0
393

Nyilvánvaló, hogy a hétfő lehetett volna egy kicsit jobb, mint ahogy az alakult. Nem azokhoz szólunk, akik minden eshetőségre fel vannak készülve, hanem azokhoz, akik inkább a “pániktrader” kategóriába tartoznak, mert ők azok, akik minden logikus megfontolás nélkül kereskednek. Ha Ön sem tud vészhelyzet idején a kezére ülni, akkor Önnek előkészítettünk pár hasznos képet a Facebookról és a Nasdaqról, közben vetünk egy pillantást a volatilitás indexre és a piacok aktuális likviditásra, struktúrájára, és az Amerikai Központi Bank közelgő bejelentésére, hogy végre megértse, hogyan kell manapság kereskedni.

Múlt héten adtunk egy rövid betekintést a Facebook berkeibe és az akkori álláspontunkat most is tartjuk, a vállalattal nincs semmi gond. Megpróbáltunk egy tiszta képet festeni a cégről tudatában annak, hogy több helyről is pofozzák egyszerre, de mindemellett komoly támogatást kap, melyek továbbra is tolják előre a szekerét.

Jelen helyzetben nem tudjuk figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy pofon fronton a Washingtonban zajló politikai “hercehurca”, amely múlt pénteken sikeresen hízott tovább az FBI főnökének, Andrew McCabe félreállításával, sőt, a hétvége is olajat öntött a tűzre, mikor az amerikai elnök szombaton és vasárnap is betámadta Peter Muellert. Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a korábbi bejelentések vámügyben még mindig forrón izzottak parázsként a máglya alján, ami teljesen elfajult az Egyesült Államok és mindenki más között – akinek nem tetszik a dolog. Ezzel a szituáció egy “szemet – szemért” degradáló helyzetbe került. A kiütést jelentő utolsó balegyenest a FED, és annak a napokban történő bejelentése hozta, hiszen a tervezett három alapkamat emelése helyett, nyugodtan számíthatunk négyre. Igen, múlt heti pozitív hozzáállásunkat az is segítette, hogy a nemzetközi tőzsdére minden jel szerint visszatért a kockázatvállalás, hiszen rekord mennyiségű tőke mozdult az amerikai piacok, főleg részvények felé.

Ha bele akarunk picit tekinteni a piac likviditásába, azért el kell mondanunk, hogy a piacok jelenlegi struktúrája minden pozitívum ellenére már jó ideje törékeny lábakon áll, és egyelőre nem volt komoly próba elé állítva. Őszintén?! Ha a februári eseményeket vesszük figyelembe, egy komolyabb tesztet nem feltétlenül bírna ki! Mi ennek az oka? Hamarosan oda is eljutunk.

Térjünk vissza azért a címbeli hétfőnkhöz. Ázsia jól kezdte a hetet, kisebb problémák akkor kezdtek mutatkozni, amikor Európa tőzsdéi kinyitottak, melyet itt meg is nézhet (nyomja meg az YTD gombot a részletesebb nézetért):

A nap előrehaladtával egyre több hír jelent meg a Facebook körüli történésekről, melyet biztos, hogy ha lehetne, kiradírozna történelméből, ami oda vezetett, hogy a vállalat részvénye nyitás előtt igazi hullócsillagként, fényes parádéval zuhant közel nyolc százalékot. Ha körbenézünk a különböző médiumokban, tisztán láthatjuk, hogy a Facebook embert próbáló napokon ment keresztül, főleg ha PR szemmel vizsgáljuk meg az eseményeket. A nyitást szimbolizáló csengő megszólalásakor így állt a cég részvénye:


Talán fölösleges is mondanunk, de az idő múlásával a helyzet egyre rosszabb lett, és amikor már minden elhangzott és megtörtént, a Facebook részvénye 2012 óta az egyik legszörnyűbb napját tudhatta magáénak, ráadásul olyan összegekről szóló büntetések láttak napvilágot, amit le sem merünk írni, nehogy megijesszük, vagy ha vételi pozíciói vannak, nehogy kórházba juttassuk! Maradjunk annyiban, hogy amikor ez a cikk íródik, egyetlen befektetési bank sem jött ki a Facebook átértékelésével. Ami biztos, hogy az események rányomták a bélyegüket a cégre, amit nehéz lesz elfelejteni, ezzel a tech szektorra is, kiemelten a közösségi hálók üzemeltetőire.

Van itt egy fontos ügy, amit az elmúlt hónapokban többször is említettünk, felhívtuk a figyelmüket rá abban bízva, hogy üzenetünk el is jutott Önhöz! Igen, a piac volatilitásáról van szó és arra kérjük, hogy vessen egy pillantást a VIX indexre, minden komment nélkül!

Nos, a helyzet az, hogy a tech vállalatok piacvezető szerepe továbbra is minden elfogultság nélkül kijelenthető, de mint azt korábban mondtuk, az alacsony volatilitás korszaka lejárt, így továbbra is kérjük, a piac ezen viselkedési indexén tartsa rajta a szemét, vagy kövessen bennünket, hiszen mi pontosan tudjuk, milyen aspektusok hozzák mozgásba a tőzsdéket! Tudjuk, nincs hozzászokva, hogy a folyamatosan emelkedő piac máshogy is viselkedhet, hiszen több mint valószínű, hogy 2008 előtt nem kereskedtek, tisztelet a kivételnek, így kettő dolog történhet Önnel ilyen piaci körülmények között. Egyrészről ön is a “pániktréderek” egyike, vagy pedig azoknak áldozata!

Rendben, fordítsuk figyelmünket picit a következő napokra, hetekre, hiszen ami megtörtént, azzal együtt kell élnünk, míg a jövőt, még ha nem is tudjuk befolyásolni, talán kihasználhatjuk az adandó lehetőségeket! Mint mondtuk, szerdán FED alapkamat emelés, amely további figyelmeztető jeleket adhat arra nézve, hogy Mr. Powell milyen erőt képvisel, míg arra is jobb rálátást kaphatunk, mennyire van az amerikai piac jó állapotban. Nem, nem a gazdaság, a részvénypiacról beszélünk! A hétfői eladási láz nem fog egyszerűen csak eltűnni egyik pillanatról a másikra életünkből, hiszen azóta a Facebook biztonsági vezetője felmondott, mi továbbra is pozitívan állunk a Facebookhoz, de ebben a pillanatban ahelyett, hogy levennénk a polcról egy cipőt, amiről fogalmunk sincs hányas méret, inkább jól körülnézünk, hogy ne csak a méret legyen megfelelő, de kényelmes is legyen a lábbelink. Más szóval kövessen bennünket, ha nem akar a “pániktréderek” táborába, vagy azok áldozatainak körébe tartozni!