#1 Az Év Légitársasága

0
332

2019-ben a Wizz Airt választották Az Év Légitársaságának az Air Transport Awardson. A legnevesebb zsűrik szavaztak, mint a Hermes csoport illetve az ATN , és egydöntetű volt a eredmény a WIZZ a legjobb!

A GTC is egyetért, hiszen az idén a WizzAir elmondása szerint is egy újabb rekord év előtt állunk, több mint 40.000.000- igen, jól látják, 40 millió utas repül idén a Wizz fedélzetén.

Gondolkodott, már azon, hogy milyen jó lenne, ha Ön is az egyik tulajdonos lenne a WizzAirben, és miközben utazik a Kanári-szigetekre a többi utas között, büszkén néz szét a 94% telíttett gépen, hogy: “Jól megy a cégem!”

Nos, 2015 Márciusától, bárki lehet Wizz tulajdonos, igen megint a részvényekről beszélünk, hiszen a részvény= tulajdonjogot megtestesítő értékpapír.

2015-ben a Wizz a Budapesti Értéktőzsde helyett Londont választotta az IPO(első részvény értékesítés) helyszínéül, mert a LSE (London Stock Exchange) nagyobb népszerűséggel bír, mint a BÉT.

Szóval, Londonban meg lehet venni a részvényeket, de már nem kell odautazni, elég, ha nyitunk egy kereskedési számlát valamelyik nemzetközi brókerháznál, ahol van magyar desk.

Nézzük a számokat, hogy miért érdemes a WizzAir csendestársnak lenni:

forrás:https://corporate.wizzair.com/en-GB/investor_relations/governance

Engedjék, meg hogy a részvény grafikonhoz mérten nézzük meg a számokat:

2017-ben a Májusi negyedéves jelentés után, a Wizz 20EUR környékéről, 44EUR-ig emelkedett az év végére. Ez 120%-os emelkedés fél év alatt!!!

 

Itt kezdődik a spekuláció 😀

A Wizz 2017-hez képest 79 repülőgép, most 2019-ben már 113 repülőgéppel rendelkezik, és flottája bővül!

A cég bevétele 2019-ben, 3 milliárd euró körül várható, 2017-ben ez csak 1,5 milliárd euró volt, magyarán 2X több a bevétel. Ha nettó profitot nézem idén 300 millió euró várható a CEO Váradi József szerint, ami a 2017-hez képest 50%-al több.

Akkor miért olcsóbb a Wizz részvénye 14%-al?

Hogy lehet ez?

A válasz nagyon egyszerű: félelem! A nemzetközi médiában és nálunk is nagyon “menő” dolog a NEGATÍV tartalom közlése, mely több klikket vonz és több reklámot lehet betolni!

Nagyon jó erre a:
Trump által kezdeményezett kereskedelmi, illetve vám “háború”,
a BREXIT, illetve a hazai rémhírek.

Itt a bizonyíték, ezt most szedtem a portfolio.hu-ról

Egy pozitív hír mellett ott van 6 extrém negatív! De ez nem csak itt van, hanem az esti híradóban is: megölte, felgyújtotta… Nem az a lényeg hány ember élte túl, hanem az hogy hány halt meg…

Ebben a negatív környezetben, bárhova is fordul az ember, kialakul a félelem, a befektetők és tőzsdei kereskedők is emberek, és úgyszíntén félnek= eladnak, akkor is, ha jól megy a cégnek.

ILYENKOR kell résen lenni, mert ilyenkor lehet NAGYON ALULÉRTÉKELTEN, olcsón részvényeket vásárolni. 

Mi most a GTC-nél, azt mondjuk, hogy az a cég amely évről évre 24%-al bővül, mind bevétel, mind nyereség terén és MOST 14% olcsóbb a részvénye, mint 2 éve, az egy kiemelkedő lehetőség nekünk és olvasóinknak.  A tőzsdén nincs garancia, aki azt mondja, hogy van az hazudik! A tőzsdén van kockázat és van nyereség!

Ha hajlandó, egy kicsit kockáztatni legyen az 5%, de szezon végére 2019 November a WizzAir papírjainak árfolyam nyeresége 35-40%-ot hoz Önnek, akkor érdemes elgondolkodni!

A 35-40%-al is visszafogtam magam, 2017-ben 120%-ot emelkedett a  papír, 2019 is egy hasonló rekord év!

Ön fél vagy bátor? Jó gondolkodást! 😀 Határidő 2019.05.31!!!